Na, az exportáljunk magyarokat baszkföldre program negyedik résztvevője megérkezettt ma, Bilbao-ba. Hubi ex getronics agent, párizson át jött tézsévével. Ő fogja a lakótársakat boldogítani helyettem, amíg én otthon eszem a túrós csuszát, fehér paprikával, bejglivel.



Bocsi, de nem tudom kihagyni:

1 megjegyzés:

The Age of Stupid

Hát ma Gergővel megnéztük a filmet, és a végén kezdem, volt egy eccerű kérdőív azt kérdezte, "Teccet-e a film?" -szerintem ennél nagyobb hülyeséget nem is kérdezhettek volna a filmről, mert ez a film azt hiszem nem azért készült hogy "tetszen" tán azért hogy információt közöljön, hogy megváltoztassa a gondolkodásunkat, talán azért hogy tegyen a világért, nem pedig azért hogy boldog másfél órát okozzon a nézőnek.

Röviden a téma, az hogy miért is nem teszünk semmit a klíma változás ellen, nem voltak észveszejtő tények, csak inkább összefoglalta hogy hol is tartunk miért is tartunk itt, mi lenne a megoldás, meddig van időnk cselekedni, és ha esetleg ez nem történik meg akkor miért nem, és mi is lesz ennek a következménye. Nem arról szólt a film mint egy "Super Size Me" hogy mutassunk megdöbbentő tényeket, igaz ez is hasonló kategóriájú film, a mutassuk meg hogy miért szar a világunk, fűzzünk össze egy összeesküvés elméletet. Csak hogy ez az elmélet már nem elmélet, ez tény. A klímaváltozás nem lesz, hanem van, és ha pár éven belül nem kezdjük el drasztikusan mérsékelni magunkat, akkor már visszafordíthatatlan lesz a folyamat.

2050 környékén játszódik a film, van egy mesélő aki egy úgymond adattárolóban él, ami egy hatalmas nagy létesítmény, amiben felhalmoztak múzeumi darabokat a világ minden pontjáról, összegyűjtöttek példányokat a létező állatfajokról, olyan noé bárkája módjára, illetve hatalmas szerver parkot működtetnek, iszonyatos mennyiségű információval, az "emberről", mert ugye emberek azok már csak elvétve lesznek. A világ megváltozik. A történet csak annyi hogy ez a kedves Noé, összeállít egy kissebb filmet a "múltról" egy értekezést arról hogy mit rontottunk el. Mindezt pár főszereplőhöz köti, akiknek az életét mutatja be, van aki habzsolja az életet és pazarol, van aki próbál tenni a világ alakulása ellen, van aki egyszerűen csak élő tanúja a klímaváltozásnak, van aki meg már szenved tőle.

Nekem iszonyatosan megindította a gondolataimat azért is írok most regényt. Azon gondolkoztam a film alatt, hogy vajon hogyan jutottunk idáig, mi aza hiba amit elkövettünk, mi tehet erről az egészről. Egyszerűen olyan bonyolult és logikátlan világot építettünk fel magunk köré, ami romba dönti saját magát, és tele van miértekkel. Csak egy példát had vegyek: ugye a fő mumus az olaj, mire használjuk helyváltoztatásra, és szállításra, meg energiacsinálásra. Helyváltoztatás: Miért utazik egy ember naponta 100-300 kilómétert csak azért hogy dolgozhasson, mikor ugyanaz a munka akár megtalálható 10 kilóméteren belül is? Szállítás: miért vesszünk taiwanról bringákat mikor itt is voltak gyárak, itt is lehetne gyártani? Energiafelhasználás: miért is használunk annyi energiát amire valójában nincsen is szükségünk, egyáltalán miért akarunk a sötétben látni? Ez a mi világunk teljesen keszekusza érthetetlen. Összehasonlításként had vegyem példának a természet által 100ezer év alatt kialakított világot (ugye ezt már emlegettem) egy tökéletesen működő gépezet, és erre valaki mondhatná hogy hát az is tele van miértekkel, de azok más miértek, azokat azért kérdezzük, mert nem tudjuk hogy "miért", létezik logikus válasz csak azt senki sem hozza a tudomásunkra, nem mintha bármi közünk is lenne hozzá. A gépezet tökéletesen működött amíg nem jöttünk, és fent tartotta saját magát, és nélkülünk talán évmilliókon át képes fennmaradni, sőt akár örökké,a végtelenségig. Maga az ember a végtelent képtelen felfogni, mert mag az agya is véges, miért ne lenne a történelme is véges.

Persze a sok miértre mindíg ugyanaz a válasz, mert olcsóbb, mert pénzt hoz. Az egész galibáért egész egyszerűen azzal vagyunk felelősek, hogy nem bírunk egy egyszerű sorsba belenyugodni, hogy mindenkinek pénz kell, ház meg autó, meg vezető állás, és had ne soroljam, mindenki egytől egyig előre akar menni. Miért nem jó nekünk egy helyben? Miért nem jó a helyünkön maradni? Az őzike miért nem akar mákos tésztát enni, mikor az sokkal finomabb, miért jó neki úgy az élet ahogy van, miért tud ő belenyugodni? Az az alapvető gondolkodásmód hogy a szülő nem kívánja hogy a fia egyszerű bányász legyen, vagy a leánya egyszerű ápolónő, persze csak jót akarnak, de ettől lesz mindenkinek diplomája, ettől lesz mindenkiből mérnők meg kutató, és ettől fejlődik megállíthatatlanul a világ.

Egy érdekes kérdés vetődött fel bennem, vajon hány olyan ember aki eljutott arra a pontra hogy mondjuk egy új autót vegyen, lenne arra képes hogy azt mondja, eladom az autóm, nem kell? Talán ugyanannyi ahány képes leszokni a dohányzásról? vagy ugyan annyi ahány képes megváltoztatni azt a szokását hogy mindig égve hagyja maga után a villanyt? mert kényelmes, mert jó nekem így, különben is ne háborgassál már a hülye kérdéseiddel, majd ha a többiek eladják a kocsijukat én is eladom :-)

Szóval ami kicsit összeszorította a szívemet az a tény, hogy ha 2015re nem szedjük össze magunkat, és az átlag hőmérséklet emelkedés eléri az azt hiszem 2 fokot, akkor a folyamat visszafordíthatatlanná válik, sorra folytatódnak a természeti katasztrófák, emelkedik a hőmérséklet, emberek halnak meg, milliók halnak meg, állatok halnak meg a természet hal meg, és ez nem az unokáimat veszélyezteti, hanem engem magam, sőt akár a saját szüleimet. Száz év alatt Marsot csinálunk a földből. És milyen rossz lesz látni ahogy változik a világ ahogy rossz irányba változik minden. A filmet látva kicsit mindenki meghatódik, és azt hiszem ez a cél, valahogy hatni kell a tömegre, mert itt a tömeg az egyetlen aki tenni tud, a vezetők nem fognak tenni. A film elején mondják hogy: "a kormány és az olajcégek között nincsen kapcsolat, mert a kormány az olajcég" a felső tízezernek nem áll érdekében változtatni, nem is tud, a felső tízezer már elvakult, már bekapta őket a szalag, a mátrixban élnek.

Na nem sírok itt tovább, ez a másfél oldal is csak arról szólt ahogy egy fiatal, belép az életbe és rájön a turpisságokra, innentől rajtam áll hogy hogyan élem tovább az életem, talám másképp, talán három nap múlva már semmire sem fogok emlékezni, és nem változtatok semmin, rajtam áll. A lényeg hogy nézzétek meg a filmet ha tehetitek, megéri.

peace

0 megjegyzés:

Binyiglis felvonulás volt ma, de nem éreztem túl jól magam. Nem volt semmi lázadós hangulat, ráadásul az állam szervezte, kevesen voltak, rövid volt, és felvezető autók voltak az elején, többet nem is kell mondjak. Az egyetlen egy jó rész az volt amikor egyszerre csengettek, de még a bringaemelés is kimaradt. Ingyen póló mindenkinek a célban frissítő, az út lezárva a kocsik türelmesen várnak a sorukra. A gyerekeknek meg az öregeknek van ez kitalálva. Igazság szerint tudtam volna mit kijabálni: "Bicigliutat!!"






Nah ezért a képért viszont megérte kimenni, íme egy SPARTA:




Maradva a témánál, kedden autó mentes nap lesz, készüljetek, mind menjetek ki a garázsba és szívjátok le a benzint légyszíves, hogy véletlenül se essetek kísértésbe. Mert ugyanis ha hiszitek ha nem kicsiny földünk baromi nagy szarban van. Hány éve is vannak autók a földön? száz? Na a kényelmes és gyors közlekedéssel, meg azzal a hatalmas nagy energia igényünkkel 100 év alatt tönkre tettük azt a tökéletesen és precízen működő gépezetet amit a természet 100 ezer év alatt kreált. Yippi. Van aki most kinevet, de van aki elgondolkozik ezen. Íme egy film ez utóbbiaknak:


0 megjegyzés:

M-O-N-S-Z-U-N

0 megjegyzés:

Critical Mass 2009.09.22


Criticalmass


Ne felejtsétek el CM lesz 22-dikén kedden !!

0 megjegyzés:

Biciglis hír következik

Kaptam kipróbálásra egy ilyet:



De nem teccik, úgyhogy kivettem belőle a boxxert és kipróbállom inkább azt...

0 megjegyzés:

Na az van, hogy tévedésből több fizut kaptam, és mivel visszautalni nem állt szándékomban, úgy egyeztünk meg hogy ledolgozom. Na és ezért írok ilyen keveset. Fótókat meg azért nem töltök fel mert egész egyszerűen betelt a lemez, most leltárazok..

Hamarosan jelentkezem..

peace

0 megjegyzés:

Holnaptól megint egyedül..

Sok történés volt mostanában, megpróbálom összefoglalni.

Báttyám sírva ugyan de haza megy, nincs mese, a Frontón fog neki legjobban hiányozni, meg a tenger asziszem, ma úgy egy órán át épített hullámtörő homokvárat a parton szitáló esőben... no comment. Tegnapelőtt-előtt fel lett szentelve, megmászta a Bilbaoi hegyet a Pagasarrit, mostmár ős is "Bilbaino". Tuti vissza fog jönni.

Jött egy új lakótárs, Moldovából, majd bemutatom ha már beépült, elég zárkózott még a srác.

Egy hónap múlva hazamegyek látogatóba, vettem ki két hét szabit, úgyhogy hazarepülök titeket boldogítani.

Aztán meg az interneten híres lettem két ízben is:
-Hamvas Bálint, aki nagyon tuti fotós, Bringa Világkupákon meg nagyobb világversenyeken (Olympia) szokott fotózni, úgy alakult hogy itt Igorre-ban is lesz egy ilyen Világkupa futam, még pedíg Cyclocross, és én fogom őt vendégül látni, pár napra. Marha dögös fotók lesznek, olyan sár lesz meg szakadó eső, előre látom.
-A másik meg a Francia Paris Rubaix jövéssel menéssel kapcsolatos, kihírdették az időpontot Április tíz, illetve megvan már nagyjából kik jönnek, van köztük hongkongi, amerikai, ausztrál, lesz minden kontinens ott, az is marha jó lesz. És mostmár a Francia Google is kidobja a nevem.


1 megjegyzés: